Napraforgó csoport

 

 “Csináljon bármit, ami nyitogatja szemét és eszét, szaporítja tapasztalatait. 

Ő azt hiszi, csak játszik. De mi már tudjuk, mire megy a játék. 

Arra, hogy e világban otthonosan mozgó, eleven eszű és tevékeny ember váljék belőle.”

                                                                                           /Varga Domokos/

Csoportunk dolgozói:

Pásztor Ferencné, Rózsa néni – óvodapedagógus

Verzárné Váradi Ágnes, Ági néni – óvodapedagógus

Szőke Gabriella, Gabi néni – pedagógiai asszisztens

Dobosné Farkas Zita, Zita néni – dajka

 

Nagy egyetértésben igyekszünk megtanítani a csoportunkba járó 24 kisgyermeket minden szépre – jóra.

Alapelvünk a szeretetteljes, bizalomra épülő, következetes nevelés.

Ebben a nevelési évben csoportunk létszáma 24 fő, 21 gyermek 5-6-7 éves (nagycsoportos) és 3 gyermek 4-5 éves (középső csoportos), közülük 12 kisfiú és 14 kislány. A nagyobbak példát mutatnak, segítenek a kisebbeknek, akik utánozzák őket játékban, fejlesztő tevékenységben egyaránt.Csoportszobánk napfényes, világos, a vérnarancs és a vanília sárga színek uralkodnak benne, ami vidám, derűs hangulatot áraszt.

A három fő tevékenységi területhez kapcsolódva rendeztük be a csoportszobát.
A zenesarokban a gyerekek mondókáznak, énekelnek, ritmushangszerekkel zenélhetnek – játékidőben, vagy szervezett tevékenység közben. Ezáltal fejlődik a memóriájuk, ritmusérzékük. A nemcsak a szervezett tevékenységbe kapcsolódnak be örömmel, hanem csak úgy, játékidőben, kedvtelésből ülnek le és énekelnek, zenélnek.

A mesetér a mesélés, verselés, dramatikus játék helyszíne. Itt nemcsak mesét, verset hallgatnak, hanem mesekönyvet nézegetnek, önállóan báboznak, jelmezekbe bújhatnak,  sőt, drapériákból, mesepárnákból “építkeznek”, vagy piknikeznek a gyerekek, Fejlődik itt a szókincs, szabálytudat, térlátás, az együttműködő készség. Kedvelt helyszíne a csoportszobának.

A rajzos tér a festés, rajzolás, barkácsolás helyszíne. A polcokon lévő eszközöket szabadon használhatják a gyerekek (színes ceruzák, filctollak, színes tollak, zsírkréták, vízfesték, fonalak, textilek, ragasztó, gyurma). Az ollót is mindenki szabadon használhatja kedve szerinti barkácsoláshoz. Többek között finommotorika és fantáziafejlesztés zajlik itt. A gyerekek kedvelt tevékenysége itt a gyurmázás és a festés, de szívesen színeznek, rajzolnak, vágnak és ragasztanak.

A nagymozgás fejlesztő játékok külön sarkot kaptak. Találhatunk itt többek között trambulint, forgó fotelt, koalát, ülőpárnákat, kislabdákat, célbadobós játékot. Az eszközök mindennap használatban vannak, hiszen a gyermekek nagyon szeretnek velük játszani. Nagy öröm ez számunkra, mert számtalan terület fejlődik így, játékos formában (pl. mozgáskoordináció, egyensúly, szem-kéz, szem – láb koordináció, erő, állólékesség, stb.).

A játékeszközök a szabad játékhoz változatosak, minden gyermek egyaránt megtalálja számára a megfelelőt.  A szőnyegen való építő-konstruáló játékhoz vannak papírtéglák, útépítő lapok, fasínek, műanyag- és fém járművek, jelzőtáblák, állatok, épületek. A gyerekek szívesen játszanak itt együtt és külön is. Fejlődik itt a térlátás, a nagymozgás és a finommozgás egyaránt, a fantázia, az önmegvalósítás.

Az asztali konstruáláshoz LEGO, JAVA, műanyag építőkocka, babaház, babák, farmos építőjáték, különböző figurákkal. Ezek a játékok fejlesztik a gyerekek fantáziáját, térlátását, térérzékelését, finommotorikáját, hogy csak egyet-kettőt említsünk. Az asztali játékok között puzzle-k, Logico és LÜK feladatok, társas- és kártyajátékok, formakirakók szerepelnek, amely fejleszti többek között a gyerekek memóriáját, alak-háttér, rész-egész észlelését, finommotorikáját, szabálytudatát.  A szerepjáték helyszíne a babakonyha. Itt lehet – többek között – anyát utánozni, ahogy ebédet főz, vagy gondozza a kistestvért. A lehetőséget színes és változatos eszközökkel biztosítjuk úgy, mint, műanyag gyümölcsök, étkészlet, kis fazekak, terítők, babák, táskák, telefonok, flakonok, fényképező gép, stb.

Az udvari játék egyik kedvenc tevékenységük, hiszen itt lehet szaladgálni, motorozni, rollerezni, csúszdázni, lovacskázni, homokozni, persze a minden nap megbeszélt keretek között. Külön játszóudvarunkat ismerik, határaikat betartják.

A napok, hónapok, évszakok múlását és változását folyamatosan figyelemmel kísérjük, a megfelelő helyeken jelöljük is, ehhez táblákat (évszak, napszak, hetirend, születésnap), naptárat készítettünk.

A környezeti, matematikai anyanyelvi ismeretek bővítésére sok játékot játszunk játékidőben és az úgynevezett holtidőkben, vagyis amikor várakozni kell. A csoportunk kedvelt tevékenysége a szólánc, a titkos neves játék, a találós kérdés, a halandzsamondókázás, a robotnyelv, összeadások, kivonások, számszomszédok, de logopédiai játékokat is szívesen játsszák a “kismanó a nyelvünk”, vagy az “ujjaink az időjárás” játékokat.

A munka jellegű tevékenységekhez kapcsolódóan elmondhatjuk, hogy a gyerekek teljesen önállóak az öltözésben. A gyerekek szépen terítenek, önállóan kenik tízóraihoz a kenyeret, töltik a folyadékot. Ebédnél a naposi rendszert alkalmazunk, asztaltársait folyadékkal kínálja ebéd közben.

Gyakori, hogy várják a megérkezőt az ajtóban, vagy egyből hívják a játékba egymást, öleléssel fogadnak bennünket, vagy hozzánk bújnak, ha szomorkodnak.  Nagy öröm számunkra, hogy a csoportunkba járó gyermekek szeretik egymást, és szeretnek, elfogadnak bennünket felnőtteket is.

 

Csömöri Nefelejcs Művészeti Óvoda

Cím: 2141 Csömör, Laki u. 3.
Telefon: +36 (28) 543 940
Nyitvatartás: hétköznap 6:00-18:00 óra között

Email cím: keknefelejcsovoda@csomor.hu